Jóból is megárt

a sok.

Egy régi elbeszélés szerint, amikor a Teremtő megalkotta a méhecskét, akkor az ördög azt monta, hogy ilyet ő is tud.
Azután ő, akit a legyek urának is nevez a Biblia, megcsinálta a legyet.
Mégpedig nagyon sok legyet készített.

Az ördög azóta is megsokszorozva másolja és teszi tönkre a jó Isten dolgait.
Megszaporítja a jó dolgokat úgy, hogy azok üressé, vagy ártalmassá váljanak.

Adhat-e jó tanácsot

egy katolikus pap egy családos embernek?

Igen. 
Sőt, viszont is.

A lelki jótanács forrása az élet egyetemes törvényeinek ismerte.
Azon törvényeké, melyek egyaránt érvényesülnek a pusztában imádkozó remete, a többgyermekes anya, a hadvezér, a betegápoló apáca, az életfogytiglanos rab és a katolikus lelkipásztor életében.

A „modern” természettudomány születésének előzménye egy hasonló felismerés: hogy az egész természet egyazon logika szerint működik.
Pl. a tenger fenekén ugyanazok a törvények érvényesek, mint a holdban.
Ezért a modern tudomány képes rá, hogy akár tengeralattjárót, akár űrhajót építsen.

Nem elég azonban elfogadni a lelki élet univerzális törvényeinek létezését és könyveket olvasni, esetleg írni ezekről a törvényszerűségekről.
Az emberi élet törvényeinek ismeretében ugyanis önmagunk megismerésének arányában juthatunk igazán előre.
Önmagunk megismerése pedig lelki harcok és kudarcok évek alatt érlelődő gyümölcse.

Ezért a tanácsadás – szemben a szentségi feloldozással – nem volt sohasem az Egyházban kizárólag a felszentelt papok dolga, hanem mindazoké, akik saját lelki útjuk tapasztalataiból tanulva másokat is figyelmeztetni, bátorítani voltak hivatva.

Befejezésül hozzáteszem:
Óvjon minket az Ég az önjelölt tanácsadóktól,
akik saját életüket ugyan képtelenek rendbe tenni,
de „a vak ló bátorságával” rendezik a rokonok, az ismerősök és az ismeretlenek életét.



Az üzlet

a kultúra része, és az üzletelésnek is kell, hogy legyen kultúrája, de a kultúra lényege nem az üzlet.

Az üzleti szempont kizárólagos érvényesülése nem csak a keresztény kultúrával ellentétes, hanem bármilyen kultúra halála.
A kultúra nem az üzleti haszonszerzés logikájának gyümölcse.
A kultúra az emberi létezés igazgyöngye.
A kultúra lényege szerint nem nyereséges: legyen szó a költészetről, gyógyításról, zenéről, katonáskodásról, vallásról, sportról, képzőművészetről, színházról, tudományról, oktatásról...

A nyereségvágy torzítja a művészetet szórakoztatóiparrá, a gyógyítást egészségügyi szolgáltatássá, a sport-játékot versengéssé, a honvédelmet fegyverkezéssé, a vallást képmutatássá, a tudományt ideológiává stb.

Kultúra nincs elhivatott Michelangelo-k és Mozart-ok, valamint az alkotást finanszírozó pártfogók nélkül.

A kérdés, hogy egy-egy társadalom és benne a potenciális mecénások mire fordítanak figyelmet és pénzt.


Mind a tíz

parancsolat érvényes, de ennek ellenére van, hogy az Egyházban is bizonyos bűnökről megfeledkezünk, másokat pedig túlhangsúlyozunk szemben a „katolikus” (mindenkire vonatkozó, mindig és mindenhol érvényes) tanítással. 

Ennek okát a világhoz való hasonulás kísértésében látom, amelytől Szent Pál óv. A világ ugyanis, amelyhez  - aktuális éberséggel - nem szabadna hasonulnunk, válogat a tízparancsolat parancsaiból.

A mai világ is bizonyos erkölcsi témákat más témák rovására hangsúlyosabbnak mutat, vagy eltorzít. 
Vannak bűnök, amelyeket megbocsáthatatlannak bélyegez, másokat meg tagad, vagy egyenesen erényként láttat.


Kétségtelenül nehéz eligazodni zavarodott gondolatok és zaklatott indulatok idején. 
Nehéz az Irgalmasság Evangéliumát józanul képviselni a mai „struktúrák” között.

Égi ajándék, hogy ha valaki Pió atya bölcsességével és bátorságával tud tanácsot adni, feloldozást elhalasztani, vagy megadni – legyen szó bármelyik parancsolatról is.

Hogy a kevesebb több-e


azon lehet vitatkozni,
de az vitathatatlan, hogy a túl sok mindig sokkal kevesebb.

Elbizonytalanodtam,

hogy vajon érvényben vannak-e még II. János Pál pápa szavai.
Arra a tanítására gondolok, miszerint a mai világ első számú Aeropagosza a tömegkommunikáció tere. 

A szent pápa szerint ezen a téren is „hallhatóvá” kell tenni az Evangéliumot.
A modern kommunikációs eszközök hatására ugyanis a világ már egyetlen globális faluvá változott, ahol ezek az eszközök adnak irányt gondolatainknak és határozzák meg viselkedésünket társadalmi, családi és egyéni szinten.
Halála előtt írt erről Szent János Pál, s bátorított minket, papokat is, hogy merjünk találkozni e média-kultúrával, melynek szüksége van Krisztusra.

A pápa egy új, furcsa kultúra kiépüléséről beszélt, amelynek középpontjában - az emberiség történelmében egyedülállóan - nem tartalom van, hanem „csak” a tartalom közvetítésére használható, korábban nem látott hatású kommunikációs lehetőségek.

János Pál pápa mégis arra hívott, hogy ne féljünk, mert az Egyház küldetésének integrális része, hogy járjon a kommunikáció új útjain.

Emlékszem, milyen örömmel vettem magamra az öreg pápa, mintegy végrendeletként is érthető felhívását: Töltsük meg ezt az "üres", új kultúrát Krisztus igazságával! 

Most azonban már akkora a zaj, hogy - még ha hangzik is - alig hallatszik az Evangélium.

Nem csak a kisdiákokra jellemző, hogy a mértéktelenül sok tanulnivaló lehetetlenné teszi az alapos ismeretszerzést. A felnőtt ember is így működik, ...azaz nem működik. 

Nyilván a pápa szavai egy évtized alatt nem veszítették érvényüket. Sőt, ha újra olvasom a Il Rapido sviluppo kezdetű apostoli levelet, akkor jobban értem, hogy mik azok a veszélyek, amelyekre a bölcs pápa prófétai módon figyelmeztetett.

Az viszont valóban kérdés, hogy korunk első számú Aeropagoszán - a TV, internet, plakátok világában - hogyan lehet a gyöngyeinket úgy megosztani másokkal, hogy azok szét ne szóródjanak, és hogy ne egyék meg azok az állatok, amelyek - az Úr szavai szerint is - gyöngyöket esznek.

Nagyböjt kezdődik hamarosan. 
Hogyan lehetne legalább ebben az időben némi csendet teremteni a meghallásra érdemes szavak számára?

Az agykontroll és a mobiltelefon



E kettőben az a közös, hogy ugyanúgy nem tartom fontosnak az agykontrollt illető kritikát, mint ahogy nem látom gyümölcsözőnek azt sem, ha azon sopánkodunk, hogy a „mai fiatalok” a telefonjukon pötyögnek ahelyett, hogy beszélgetnének.

Általában azt tapasztalom, hogy a kritika önmagában semmilyen területen nem vezet eredményre.

Kétségtelen, hogy mind a Szentírás alapján, mind a tudományos szempontok érvényesítésével alaposan kritizálható az agykontroll néven ismert módszer.

Nyilvánvaló tény az is, hogy a fiatalok másként viselkednek, mint elvárnánk. Egyik furcsaság, hogy folyamatos online kapcsolatban vannak egymással, és egyéb tevékenységeik közben egyszerre több személlyel társalkodnak gyors, felületes üzenetváltásokkal.

Az agykontroll és hozzá hasonló más szellemi utak népszerűsége mögött szomjúság van. Valami olyan szomjúság, amelyet a mai kor – nyugtalan – kultúrája nem csillapít. Szomjúság az élő vízre, mely az Istennel kapcsolatban élő emberi szívben fakad, szomjúság az imádságra.


Ugyanígy a fiatalok „telefonfüggősége” sem az, aminek látszik, hanem éppen a személyes kapcsolatok utáni vágyból táplálkozik.


A saját magát alfa állapotba ringató, vagy a Facebook csevegő alkalmazásán lógó ember – ha nem is gondol rá – az Istenre és a másik ember szeretetére szomjazik.