Ha tényleg

beszélgetni akarsz valakivel, akkor a dialógus kiindulópontjának ajánlom.






Kényszeríteni

ugyan lehet, de sok esetben nem célrevezető.


Ha tehát tanítani akarunk valakinek bármit is, de őt az nem érdekli...

Fásultság?

A türelemről szól ez az ismert karácsonyi ének.
A fa, mely jó példát ad. Télen, nyáron, jóban, rosszban zöldell.


O Tannenbaum, o Tannenbaum wie treu sind deine Blätter.

Du grünst nicht nur zur Sommerszeit nein auch im Winter wenn es schneit.

O Tannenbaum, o Tannenbaum wie treu sind deine Blätter!


O Tannenbaum, o Tannenbaum du kannst mir sehr gefallen!

Wie oft hat schon zur Weihnachtszeit ein Baum von dir mich hoch erfreut.

O Tannenbaum, o Tannenbaum du kannst mir sehr gefallen!


O Tannenbaum, o Tannenbaum dein Kleid will mich was lehren:

Die Hoffnung und Beständigkeit gibt Trost und Kraft zu jeder Zeit.

O Tannenbaum, o Tannenbaum das will dein Kleid mich lehren.

"Ütős"

cím a Magyar Kurír oldalán.
Legalábbis a hit kérdései iránt érdeklődő, abban nélmileg jártas katolikus biztosan felfigyel.
Ráklikkeltem én is.
Mégsem dicsérem.

Miért kell a pápa homíliáját így megcímkézni?

A szentbeszéd lényegét semmiképpen sem találja el a cím, amelyet külföldi újságok és – talán azokat követve – a magyar katolikus hírportál is adott neki.

Lehet-e egyáltalán jó címet adni egy beszédnek, anélkül, hogy a szerzőt megkérdeznénk?
Ha nem kérdezzük meg, akkor legalább pontosan idézzük a szavait!
Bár kontextus nélkül a pontos idézet is lehet félrevezető. 
És most nem szólok azokról az írásokról, melyek nem (csak) címükkel vezetnek félre.

Annyi jó azért van a dologban, hogy a meghökkentő cím után elolvastam a beszédet.

A cím mást sejtet, de az, amit a pápa a corredemptrix kérdésről - egyébként érintőlegesen - mondott, nem tér el attól, amit pl. a Schütz dogmatika 1937-es kiadásában is olvashatunk, vagy amiről az utóbbi évtizedek pápai megnyilatkozásai szóltak. 



A beszéd és az arról beszámoló magyar cikk:




A Béke

közelgő ünnepének fényében fölmerül a kérdés:



Adventi gondolatnak

szánom:

Csak a fékezéshez (mértéktartáshoz beszédben, tevékenykedésben, stb.) erő kell.

50 után




Amióta az eszemet tudom, nagy szellemi sikernek tartottam, ha meg tudtam valakit győzni valamiről, amit igaznak és fontosnak tartottam.

Lassan be kell látnom, hogy az ilyen „siker” jobban múlik az igazságra nyitott befogadón, mint az érvelőn és leginkább magának az Igazságnak köszönhető.

Ezért saját meggyőzőképességem, illetve mások meggyőzhetősége helyett egyre fontosabbnak tartom,
hogy vajon engem meg lehet-e még győzni bármiről is,
azaz meg van-e még bennem a képesség, hogy - mások jogos érvelésére figyelve és azt megértve - kész legyek túllépni a saját „igazamon” az Igazság felé.

Remélem, igen. :)