Melegek házassága?

Gondolataink képtelenek igazak maradni,

ha zavarosak a használt szavak.
És viszont.

Egy szó valódi értelmének érdekében azonban

csak akkor mondható bármi is, ha

az érvelés minden további fogalma is jól érthető, tartalma és köre nem elmosott.

(A fogalom köre az, amire vonatkozik, tartalma pedig azon fogalmi jegyek összessége, melyek a fogalom körébe tartozó "tárgyra" igazak. Minél tartalmasabb egy fogalom, annál szűkebb körű.)

Ezért nehéz például a házasság fogalmáról beszélgetni úgy,

hogy közben az sem tiszta, hogy ki az „ember”,

vagy mit értünk „szeretet” alatt.

Miért mondjuk például kereszténynek azt, ami nem az,

vagy szabadságnak azt, ami szolgaság?

Miért kell fejlődésnek nevezni minden változást?

És így tovább.

A gondolat nélküli harcos vitát én félretenném,

és az alapoktól kezdeném a közös gondolkodást.

Feltéve, ha van, aki a gondolkozásra vállalkozik,

és az elvárásokhoz torzult fogalmak helyett

kész használni az eszét.

(A fenti néhány sor nem keres választ az azonos nemű párok együttélésével kapcsolatos erkölcsi és jogi kérdésekre, sőt e kérdések felvetése se állt most szándékomban. „Csupán” az értelmes dialógushoz nélkülözhetetlen tiszta fogalmak iránti igényemet fejeztem ki, mely a társadalmi diszkurzus sok más területen is nagyon hiányzik.)

Boldogít-e a boldogító igen?

Nyilván sok mindentől függ. Pl. attól is, hogy, boldog-e, aki mondja.

Mivel senki sem adhatja azt, amije nincs, ezért csak az tud segíteni a másiknak a „boldogulás” útján, aki már előbb megtalálta azt.

Ez olyan, mint a béke: az tudja megteremteni maga körül, aki azt előzőleg bírja ott belül, saját magában.