Élő dialógus

személyek között. Ez az, amit a lelkünk szomjazik.

Előfordult, hogy a gondolatokból kifogytam,

de, hogy a szavakból kifogytam volna, olyan még soha. – Mondta tréfálkozva a híres szónok.

A magam részéről én hozzáteszem: van hogy a szavak fogynak el,

s épp azért, mert mélyebb, szentebb a gondolat, 

semhogy szavakba önthető legyen.

Anya, hol voltam,

amikor még nem voltam?

Ezt szinte mind megkérdeztük annak idején.

Különösen, ha volt nagyobb testvérünk, aki nem restellte ismételten felhívni a figyelmünket arra, hogy volt idő, amikor ő már javában volt, de az ő kishúga, kisöccse – akik mi lennénk – még sehol nem volt.

Azaz, hogy valahol igen, és Anyu ezt röviden érthetővé is tette, egyben igazságot is téve a testvérek között, hogy ki volt előbb:

amikor nem voltál, akkor az Isten Gondolataiban már voltál.

„Szédítően” nagy igazság. Jó így indulni az életnek már 3-4 évesen: tudni, hogy még nem voltunk, de az Isten már gondolt ránk, öröktől(!) fogva szeret minket, és azt is kigondolta, hogy kiket fog ránk bízni, hogy mi meg szeressük őket.

Persze felnőttként már nem mindig egyszerű felismerni, hogy kiért és mennyire vagyunk felelősek. Aztán a felismerés meg nem is elég, hanem erő is kell a szép, isteni gondolat valóraváltásához a mindennapokban.
Mindenesetre biztos - mivel a béke a rend nyugalma -, hogy a lelki béke forrása valahol itt fakad:
felismerni a Teremtő által elgondolt rendet, hogy ki és mennyiben van rám bízva, majd a szeretet e sor-rendje szerint türelmesen jelen lenni, illetve tevékenykedni felebarátaink között.