Isten mosolyáról kérdeztél

 


Kedves Sofy, kérdésedre röviden igyekszem összefoglalni, hogy az Isten ránk mosolygásának, milyen szép jelei vannak a lelkünkben, illetve mit is jelent, hogy ránk-mosolyog az Isten.


A megfontolásunk alapja maradjon Benedek pápa tegnap említett imája, melyben a Boldogságos Szűzanyát nevezi Isten mosolyának.


"Ó Mária, mivel te vagy Isten mosolya,

Krisztus fényességének tükröződése,

a Szentlélek lakóhelye,

a hajnalcsillag, a mennyország kapuja

és az első föltámadott teremtmény,

testvéreinkkel együtt kérünk:

könyörögj érettünk!"
(XVI. Benedek pápa imája Lourdes, 2008.)


Ez az imádság arra mutat, hogy az Isten mosolya nem szubjektív valami (tehát nem a mi érzésünk, nem a mi lelkünk állapotától függő, esetleg csak bennünk létező elképzelés), hanem egy tőlünk függetlenül is létező tény, sőt - ahogy Benedek pápa imádságában olvassuk - egy személy.


Kérdésedben Isten mosolyának fizikai jelein túl, inkább annak lelki megmutatkozásáról érdeklősz. Én azonban nem is választanám szét e két "területet". Ha csak annyiban nem, hogy leszögezzem: az Isten mosolyának vigasztaló igazságát elsősorban nem a múló anyagi világ olyan értékei jelentik, amelyeket tegnap a rövid beszélgetésben említettünk (anyagi biztonság, siker, vidámság, boldog család stb.). Igen, az ilyesmi is Isten adománya, de lehet akár a világ múlékony ránk-mosolygása is igazi lelki kincsek nélkül. Isten mosolyának szépsége, ereje éppen a világ csalfa mosolyának ismeretében lesz még nyilvánvalóbb.


Az Isten mosolya az ő teremtő és megváltó szeretetének számos materiális és szellemi természetű megnyilvánulása, de kitüntetett módon a Szeplőtelen Szűz Mária. Jézus édesanyja által az Isten szeretete - a látó értelmet és nyitott szívet - rabul ejtő szépségével mutatkozik meg a lelkünkben.


Kedves Sofy, kérdésedre a válaszom tehát az, hogy Isten mosolya a lelkünkben nem más, mint a Szűz Anya ismerete, szépségének csodálata, az ő anyai oltalmába vetett remény, az iránta való gyermeki bizalom. (Azt most itt nem is mondom, hogy mindez az Isten-ember Krisztus Jézus misztériumának részeként tud a lelkünk kincsévé válni.)


Ez - Mária igaz tisztelete és szeretete - isteni ajándék. Olyan, mint, mikor egy kisgyerekre az édesanyja rámosolyog ingyen, csak azért, mert szereti, akinek életet adott. Érdemünk nélküli ajándék, ha Jézus édesanyjában felismerjük Isten mosolyát és a szépre, jóra törekvésünk által visszamosolygunk a teremtő és megváltó Istenre.

Mert az Isten mosolyára - ha felnyílt rá az értelmünk szeme - nem tudunk nem visszamosolyogni.


Sok mindent hozzá lehetne még ehhez tenni, de nem akarlak túl hosszadalmas fejtegetéssel terhelni és a lényeg amúgy is "csak" ennyi. :)