Amióta az eszemet tudom,
nagy szellemi sikernek tartottam, ha meg tudtam valakit győzni
valamiről, amit igaznak és fontosnak tartottam.
Lassan be kell látnom,
hogy az ilyen „siker” jobban múlik az igazságra nyitott
befogadón, mint az érvelőn és leginkább magának az Igazságnak
köszönhető.
Ezért saját meggyőzőképességem, illetve mások
meggyőzhetősége helyett egyre fontosabbnak tartom,
hogy vajon engem meg
lehet-e még győzni bármiről is,
azaz meg van-e még bennem
a képesség, hogy - mások jogos érvelésére figyelve és azt megértve - kész
legyek túllépni a saját „igazamon” az Igazság felé.
Remélem, igen. :)