Erre a teljesen torz - a többiek vélt(!) teljesítményéhez viszonyított - értékelésre építve támasztunk elvárásokat önmagunkkal és másokkal szemben. Ettől aztán többnyire rosszul is érezzük magunkat, vagy a "vesztesek" érizik rosszul magukat körülöttünk...
Ez a gondolat nem a sport, vagy bármiféle nemes erőfeszítés ellen való, “csupán” a többi versenyző legyőzését ünneplő versenyszellem ellen, ami sajnos nem csak az olimpiai játékokat (játékok?), hanem modern életünk egészét túlságosan is meghatározza. A "CITIUS FORTIUS ALTIUS" mondás pedig – mely tudomásom szerint egy domonkos szerzetestől származik – valóban nem a vetélytársakhoz képest mérten hív arra, hogy amit teszel, azt “gyorsabban, magasabbra és erősebben”, hanem éppen a tegnapi önmagadhoz képest. Ez a mindig jobbra törekvés pedig nagyon is szép eszmény, ha alázattal is fűszerezzük.