"Köszönöm neked, Zsanett, hogy volt bátorságod megosztani valamennyiünkkel minden fájdalmadat, és olyan bátran tudtál bocsánatot kérni. Mi mindent tanulhatunk a te bátor és alázatos magatartásodból! Idézlek: „Bocsánatot kérünk mindazoktól, akiket vétkeinkkel megsebeztünk”. Köszönöm, hogy emlékeztetsz erre a magatartásra, amely nélkül embertelenné válunk. Mindannyiunknak bocsánatot kell kérnünk, mindannyiunknak – elsõként nekem. Ez tesz bennünket emberré. E bocsánatkérõ magatartás nélkül elvész annak tudata, hogy vétettünk, s hogy így vagy úgy minden nap újra kell kezdenünk."
- Ferenc pápa szavai 2018. január 16-án egy santiagói nõi börtönben Zsanetthez, aki társnői nevében köszöntötte a Szentatyát
"Jézus arra hív, hogy hagyjuk el azt a leegyszerűsítő gondolkodást, mely a világot jókra és rosszakra osztja, és lépjünk be abba a másik erőtérbe, amelyben képesek vagyunk elfogadni a törékenységet, a korlátokat, a bűnt is, és ezzel lehetőség nyílik az előbbre jutásra."
„...közöttetek sok édesanya van, és tudjátok, mit jelent életet adni. Öletekben életet hordoztatok, és világra hoztátok.
...
Ma egy ehhez nagyon hasonló kihívás áll elõttetek: újra életadásról van szó. Ma az a feladatotok, hogy hozzátok világra a jövendõt. Gyarapítsátok állandóan és segítsétek, hogy ki tudjon bontakozni. Nem csak magatoknak, hanem gyermekeiteknek és az egész társadalomnak is. ”
"Ti, nõk, hihetetlen alkalmazkodó és továbblépési képességgel rendelkeztek a legkülönbözõbb helyzetekben. Most a jövõt létrehozó képességetekre hivatkozom. ...Arra a képességetekre, amely lehetõvé teszi, hogy küzdjetek oly sok „eltárgyiasító” tényezõ ellen, amelyek a személyt olyan dolgokká változtatják, amelyek végül megölik a reményt. Mi nem dolgok vagyunk, hanem személyek, s mint személyhez, a természetünkhöz tartozik a remény. Ne hagyjuk „eltárgyiasítani” magunkat. Nem számok vagyunk, nem ilyen vagy olyan számú fogvatartott vagyok, hanem nevem van, aki magában hordozza a reményt, és világra akarja hozni a reményt.
A szabadságtól való megfosztottság, ahogyan Zsanett helyesen mondta, nem azonos az álmok és a remény elvesztésével. Igaz, hogy nagyon kemény, fájdalmas, de nem jelenti a remény elveszítését. Nem jelenti az álomnélküliséget."
"A szabadságtól való megfosztottság nem azonos a méltóságtól való megfosztottsággal, nem ugyanaz. A méltóság érinthetetlen. Vigyázni kell rá, gondozni kell, dédelgetni kell. Méltóságától senkit nem lehet megfosztani."
"Ti meg vagytok fosztva a szabadságtól. Ezért kell küzdeni minden olyan klisé vagy címke ellen, ami azt mondja, hogy nem lehet megváltozni, nem érdemes változni, vagy hogy a végeredmény úgyis mindig ugyanaz. Ahogy az argentin tangó mondja: „Folytasd csak, minden mindegy, odaát a pokolban találjuk magunkat ...” De nem, nem mindegy minden, drága Nővéreim, nem! Nem igaz, hogy a végeredmény mindig ugyanaz. A jobb holnapért tett minden erőfeszítés – még ha olykor hiábavalónak is látszik – megtermi gyümölcsét és elnyeri jutalmát."
"Az élet nem hátra tekintve, hanem előre nézve épül. Ma meg vagytok fosztva a szabadságtól, de ez nem jelenti a végső állapotot. Semmiképpen sem. Mindig elõre kell nézni, a távoli horizontra, a társadalom normális életébe való visszatérése.
A jövõ nélküli büntetés, a jövő nélküli elitéltetés nem emberi ítélet, hanem kínzás. Minden büntetésnek, amelyet valaki elszenved, hogy törlessze adósságát a társadalomnak, távlattal, az újra beilleszkedés távlatával kell rendelkeznie, és nekem erre a visszailleszkedésre készülnöm kell. Igényeljétek ezt magatoktól és a társadalomtól is. Mindig erre a horizontra tekintsetek, mindig a normális társadalmi életbe való visszailleszkedés álljon a szemetek elõtt. "
"Most a szívem Jézus szavaira is emlékeztet: „Aki közületek bűn nélkül van, az vesse rá az első követ” (Jn 8,7) [a pápa hallja, hogy a fogvatartottak közül többen vele együtt idézik Jézus szavait] … ezt jól tudjátok! És tudjátok-e, mit mondok gyakran a homlíliában, amikor arról szólok, hogy valamennyien hordozunk magunkban dolgokat –akár gyengeségből, akár mert gyakran megbotlunk –, amelyeket nagyon takargatunk? Azt mondom a hallgatóimnak: „Valamennyien bűnösök vagyunk, mindannyiunknak vannak bűneink. Nem tudom, van-e itt valaki, akinek nincsenek bûnei? Tegye föl a kezét …” [a Szentatya körbe nézve folytatja] Nincs bátorsága senkinek fölemelni a kezét."
"... sokan kinevették Jézust, mert azt mondta, hogy a zsinagóga elöljárójának a kislánya nem halt meg, hanem csak alszik. Kinevették ezért. Jézus magatartása a gúnyolódókkal szemben példaértékû: bement a szobába, ahol a kislány feküdt, megragadta a kezét és mondta neki: „Kislány, mondom neked, kelj fel!” (Mk 5,41). Mindenki szerint halott volt, Jézus számára nem.
...
Milyen jó, hogy vannak keresztények és jó akaratú emberek – bármiben hisznek, vallásosak vagy sem, de jó akaratúak – akik követik Jézus lábnyomát, van bátorságuk belépni és kinyújtott kézként fölsegíteni és mondani a halottnak gondolt testvérnek: Kelj fel! Mondom neked: Kelj fel! Mindig kelj fel!
Valamennyien tudjuk, hogy a börtönbüntetés gyakran, sajnos, fõként csak fenyítés, anélkül, hogy megfelelő eszközöket adna a jövőhöz. Ez az, amit a reményrõl mondtam: előre kell nézni, el kell indítani a visszailleszkedés folyamatát. Errõl álmodjatok: a visszailleszkedésről. És ha ez az út hosszúnak tûnne, tegyétek meg a lehetõ legjobbat, hogy rövidüljön. De mindig a visszailleszkedésrõl legyen szó.
A társadalomnak kötelessége – mondom: kötelessége! – hogy mindegyikteket visszafogadjon. Amikor ezt mondom, hogy „mindegyikteket visszafogadjon”, kivétel nélkül mindegyiktekre gondolok, mindegyiktek személyes viszailleszkedésére: egyikteknek így, másiktoknak úgy, kinek hosszabb, kinek rövidebb idő alatt; mindegyikteket személynek kell tekinteni, aki úton van a visszailleszkedés felé.
...
A közbiztonságot nem az egyre nagyobb ellenõrzés biztosítja, hanem a megelõzés, a munka, a nevelés és az erõsödõ közösségi élet."
- Ferenc pápa szavai 2018. január 16-án egy santiagói női börtönben
(forrás: catholicsat.com)