A kóla íze

Haladó, vagy maradi a teknősbéka?
Amikor az őt sürgető nyuszikának mondja: valami jó is van abban, hogy csak lassan haladunk, ... mert tudod, rossz felé megyünk.


A száz éves Coca-cola 1985-ben egy nagyméretű reklámkampány keretében bejelentette, hogy megváltoztatja a kóla ízét.

A háttérben a piacvesztés, a konkurens Pepsi térnyerése volt. Többé már a receptúra sem volt "szent", akár annak "javítása" is szóba jöhetett a vásárlók megnyeréséért.
Évekig tartó, sok millió dolláros kutató munka készítette elő a minden korábbinál bátrabb újítást.
Több százezer teszt tudományos értékelése bizonyította, hogy az új Coca-cola íz népszerűbb lesz, mint a régi. Még a Pepsi fogyasztók is át fognak pártolni.

A Pepsi-kíhiváshoz igazított új Coca-cola kudarcot vallott.

Néhány hónap után a cég visszatért a száz éves receptúrához.
A palackozáson azóta is többször újítottak, de a tartalom érintetlen.

Új világban kell az X, Y, Z, és alfa generációhoz elvinni az Evangéliumot.
A sok újdonság az Egyházat is megújulásra hívja.

A palackozáson változtathatunk (talán bátrabban is, mint tesszük),
de ha ízét veszti...

Olykor az együgyű Sancho Panza szerepében

érezhetjük magunkat olyan felebarátaink körében, 
akik Cervantes Don Quijote-jára hasonlítanak, 
akik a józan megfontolások, a valósággal való bátor szembenézés és az okos cselekvés helyett 
inkább a nem-gondolkodás, az óriásoknak képzelt szélmalmokkal folytatott indulatos harc útját járják, s ezt – szomorú – másoknak is ajánlják.



Ebben a pillanatban Don Quijote és fegyverhordozója előtt harminc-negyven szélmalom tűnt fel a láthatáron. Don Quijote boldogan kiáltott oda Sanchónak:

- Látod, barátom, a szerencse még jobban kedvez ügyünknek, mint ahogyan valaha is álmodni mertük volna! Látod-e ott az óriások csapatát? Megküzdök velük, és megfosztom őket életüktől. Ami zsákmányra így szert teszünk, azzal megvetjük gazdagságunk alapját, és bizonyára üdvös dolgot mívelünk, ha ezt a gonosz fajzatot kiirtjuk a föld színéről.

- Hol vannak itt óriások? - kérdezte Sancho Panza.

- Itt előttünk. Közülük nem egynek vagy két mérföldnyire is megnőtt a karja!

- Vigyázzon, uram - szólt Sancho -, nem óriások azok, hanem szélmalmok, amiket pedig nagyságod karoknak vél, azok a vitorlák, azok hajtják a malomkövet, benn a malomban!

- Rajtad is meglátszik - kiáltott megvetően a lovag -, hogy semmiféle jártasságod sincs a lovagi dolgokban. Óriások ezek, barátom! De ha félsz, akkor menj az utamból, és imádkozz, míg én vakmerő és egyenlőtlen viadalba bocsátkozom velük.

E szavakkal megsarkantyúzta Rocinantét, és hiába kiabált utána, hiába esküdözött neki Sancho, hogy amiket meg akar támadni, azok szélmalmok, nem pedig óriások, Don Quijote szentül hitte, hogy óriásokkal áll szemben, és minél jobban közeledett hozzájuk, annál inkább hitte az egész káprázatot.

- Ne meneküljetek, gyáva népség! - kiáltotta. - Ne fussatok! Csak egyetlenegy magános lovag akar bajt vívni veletek!
E pillanatban enyhe szellő támadt, és a nagy vitorlák forogni kezdtek.

- Hiába hadonásztok! Ha több karral fenyegettek is, mint az óriások királya, akkor is meglakoltok!
És most erős akarattal szíve hölgyének, Dulcineának ajánlotta magát, segítségét kérte e nagy veszélyben, majd sisakrostélyát mélyen arcára eresztve, dárdáját rohamra szögezte, s a rozoga Rocinantétól nem is várható és meglepő sebességgel nekirontott a legközelebbi szélmalomnak. Dárdájával beleszúrt az egyik vitorlába, de a szél ekkor éppen erősen hajtotta, a forgó vitorla darabokra törte a dárdát, a lovast és a lovat magasra emelte, majd úgy földhöz teremtette őket, hogy meg se nyekkentek.
Sancho gyorsan odanyargalt szamarán, és elszomorodottan látta, hogy ura akkorát esett, hogy mozdulni se tud.

- Hát nem mondtam, uram, hogy nem óriások ezek, hanem szélmalmok! Csak az nem látja ezt, akinek magának is ilyen van a fejében!

- Hallgass, barátom, semmi sincs jobban alávetve a sors szeszélyének, mint a harci mesterség. De tudod mit gondolok? És bizonyára ez az igazság! A bölcs Freston, aki nemrég könyvtárszobámat és könyveimet rabolta el, az változtatta szélmalmokká ezeket az óriásokat is, hogy így megfosszon legyőzésük dicsőségétől. Annyira gyűlöl engem! De gonosz mesterkedése végül mégsem diadalmaskodik jó kardomon!

- Az ég segítsen minket! - szólt halkan Sancho. Talpra állította valahogy a lovagot, felsegítette Rocinantéra, pedig annak sem volt egyetlen ép porcikája már. Csöndesen kocogtak tovább az úton.”


Utunk

a Gondviselés útja, akkor is, amikor megkérdőjelezhető emberi szándékok terelnek minket rá, vagy le róla.
Szép dolog eközben is bízni Benne és bátran együttműködni Vele.

Látod?


Olykor a végletes ellentétek között is csak egészen parányi különbség van.

A bátorság és vakmerőség könnyen összetéveszthető.
Az önbizalom és az önhittség pedig mintha nem is különböznének egymástól.
A szelídség meg sokszor gyengeségnek látszik.

Vagy épp a hízelgés tűnik tiszteletnek, esetleg a rafinált önzés néz ki úgy, mintha szeretet volna.

Esik, vagy nem?

Sokszor nehéz eldönteni. 


Főleg akkor, amikor az igen és a nem között alig észrevehető a különbség, amikor a jó és rossz szinte az összetéveszthetőségig közel vannak egymáshoz.


Ott van a jobb és a bal lator esete is. A legnagyobb eltérés van köztük, ami lehet a teremtett dolgok között. De a felületes szemlélő számára semmi különbség
Az újabb időkben pedig mintha még nehezebb lenne az eligazodás.
Példaként a meséket említem. 
Kicsit régebben egyértelmű volt, hogy a sárkány a rossz. 
Ma pedig kedves sárkányok, gonosz báránykák és hasonlók jelennek meg a mesékben... és nem csak a mesékben.

Jóból is megárt

a sok.

Egy régi elbeszélés szerint, amikor a Teremtő megalkotta a méhecskét, akkor az ördög azt monta, hogy ilyet ő is tud.
Azután ő, akit a legyek urának is nevez a Biblia, megcsinálta a legyet.
Mégpedig nagyon sok legyet készített.

Az ördög azóta is megsokszorozva másolja és teszi tönkre a jó Isten dolgait.
Megszaporítja a jó dolgokat úgy, hogy azok üressé, vagy ártalmassá váljanak.

Adhat-e jó tanácsot

egy katolikus pap egy családos embernek?

Igen. 
Sőt, viszont is.

A lelki jótanács forrása az élet egyetemes törvényeinek ismerte.
Azon törvényeké, melyek egyaránt érvényesülnek a pusztában imádkozó remete, a többgyermekes anya, a hadvezér, a betegápoló apáca, az életfogytiglanos rab és a katolikus lelkipásztor életében.

A „modern” természettudomány születésének előzménye egy hasonló felismerés: hogy az egész természet egyazon logika szerint működik.
Pl. a tenger fenekén ugyanazok a törvények érvényesek, mint a holdban.
Ezért a modern tudomány képes rá, hogy akár tengeralattjárót, akár űrhajót építsen.

Nem elég azonban elfogadni a lelki élet univerzális törvényeinek létezését és könyveket olvasni, esetleg írni ezekről a törvényszerűségekről.
Az emberi élet törvényeinek ismeretében ugyanis önmagunk megismerésének arányában juthatunk igazán előre.
Önmagunk megismerése pedig lelki harcok és kudarcok évek alatt érlelődő gyümölcse.

Ezért a tanácsadás – szemben a szentségi feloldozással – nem volt sohasem az Egyházban kizárólag a felszentelt papok dolga, hanem mindazoké, akik saját lelki útjuk tapasztalataiból tanulva másokat is figyelmeztetni, bátorítani voltak hivatva.

Befejezésül hozzáteszem:
Óvjon minket az Ég az önjelölt tanácsadóktól,
akik saját életüket ugyan képtelenek rendbe tenni,
de „a vak ló bátorságával” rendezik a rokonok, az ismerősök és az ismeretlenek életét.